"Van az a rész, amikor arra vágysz hogy részese legyél valami csodásnak. Mint egy utazás a világban, idegen országokban jól körül nézni. Van hogy a csodát egy emberben keresed, nő, pasi, vagy valami amorf, az lényegtelen. Van hogy magában az életben, leselkedsz azután a szikra után amire azt mondod, hogy erre vártam, ezt akartam látni, érezni, magaménak tudni, tapasztalni, felfogni, feldolgozni.
Aztán, van az a rész, mikor várod, hogy vágyjál ezekre. Vágyni akarsz arra a csodára, szikrára, pillanatra, útra, emberre, lényre, vagy bármire is. Azonban a vágyni vágyást, le kéne cserélni és nem vágyni, hanem ténylegesen keresni kellene azt a csodát. Legyen az akármilyen kicsi, vagy épp kolosszális, világmegrengetős, szuperszonikus, atomvillanásos valami.
Viszont, ha nem mozdulsz, ha csak állsz, azt tátott pofával leselkedsz, míg mindenki más megleli a csodáját, neked mi marad? Oké, az is egy csoda, mikor azt látod, hogy mindenki megtalálta a saját kis/ nagy szikráját az életben. De utána nagyon egyedül leszel. Mindenki meglelte már, csak te ácsorogsz majd ott és pillázol körbe notóriusan, hogy te? Hogy én nem kapok? Nekem nem jár? Én is sorban álltam kérem szépen! Én le vagyok? Komolyan?! Ömmm, ja. Levagy. Ennyi. Szal kapkodd magad azt mennyél szépen, keressed a csodádat nyomikám.
Szóval ott tartottunk a vehemens magunkat szapulás meg a kapd be világ mellet, hogy nem várni kéne csak, meg nem arra vágyni hogy ténylegesen akard azt a csodát. A szíved dobog, a véred mozog, téged mi tart vissza? Saját hülyeségeidtől nem bírsz megindulni előre. Nyifi nyafi.
Én? Velem mi van? Egy lyukkal a mellhasamon lézengek ide oda a ködben. És közben keresem a lelkem apró darabjait. Vajon, hol a francba hagytam őket? Sokszor elgondolkozom. Az én szürke kis lelkem vajon merre lehet? Vajon... vajon mikor hagytam fel azzal hogy a saját csodámat keresem? Vajon hol hagytam magam? Könnyen dumálok. Battyogok, lustán, bambán nézem a ködöt, hátha a nagy szürkeségben, találok egy szürke kis lélekfoszlányt. Közben meg szép lassan, komótosan, mintha már azt se számítana felemelem a kezem.
Megadom magam. Suttogom, és elsül a pisztoly..."
